Nem sokáig ünnepelhettek a lázadók.

oroszország légierő szíria szu-25 légicsapás polgárháború felkelők iszlamisták

Ez maradt a csatarepülőből

 

Az orosz légierő rajtaütött a területen, ahonnan a Szu-25-öst lelőtték a hétvégén. A moszkvai védelmi minisztérium szerint a műveletben legkevesebb harminc ellenséges fegyveressel végeztek.

A Szu-25 pilótája a találat után katapultált, kimenteni azonban nem tudták. A helyszíni jelentések szerint a roncsoktól nagyjából öt kilométerre érték utol a felkelők.

oroszország légierő szíria szu-25 légicsapás polgárháború felkelők iszlamisták

Moszkva a damaszkuszi rezsim oldalán avatkozott be a polgárháborúba

A pilóta pisztolyával lőni kezdett, amikor megpróbálták elfogni. A tűzharcban a lázadók végeztek vele.

Magasabban maradnak

A támadás miatt az orosz gépeknek a jövőben be kell tartaniuk a legalább 5000 méteres repülési magasságot. Az Izvesztyija szerint hasonló rendelkezés már korábban is érvényben volt, de az elmúlt napokban ismeretlen okok miatt alacsonyabbra ereszkedtek.

A lázadók azt mondták, hogy az orosz repülők civileket támadtak. A civilek gépkocsikkal egy főútvonalon menekültek azokból a falvakból, amelyeket a kormányhadsereg és szövetségese, a Hezbollah fegyveresei lerohantak – írja az MTI. Az orosz gépek támadásában hét civil meghalt.