A Carl Vinson és a csapásmérő csoportja nem tartott Észak-Korea felé. És lehet, hogy nem ez volt az egyetlen hazugság.


us navy biztpol. észak-korea carl vinson repülőgéphordozó

Az ausztrálokkal gyakorlatoztak

 

Több mint egy hete jelentette be az USA határozottan és kissé drámaian, hogy a Carl Vinson csapásmérő csoportját Szingapúrból az Észak-Koreai partokhoz irányították.

A hír kisebb pánikot okozott, estek a tőzsdék, Phenjan harcias nyilatkozatokkal és egyszerű animációkkal fenyegette meg az imperialistákat. Úgy tűnik, nem kellett volna azonnal beszarni, az atomháború és az aramageddon elmarad.

A repülőgéphordozó ugyanis csak nem akar megérkezni Észa-Korea partjaihoz. Ami nem csoda, hiszen nem észak felé hasítja a vizet. A Carl Vinson személyzete Szingapúrtól délre, az Indiai-óceánon gyakorlatozik az ausztrál haditengerészettel – nagyjából úgy, ahogy korábban eltervezték.

A hordozó – és nyilván a kisérő rombolók és a cirkáló is – áthaladt a Szunda-szoroson, ami nagyon nem Észak-Korea felé van. Hanem itt:

Erről egyébként az amerikai haditengerészet közölt fotókat. Washingtonban nem akarták kommentálni a hajóhad jelenlegi helyzetét, de azt megerősítették, hogy a hétvégén a Szundra-szorosnál járt.

A haditengerészetnél azt is tagadták, hogy valaha is szó volt arról, hogy Észak-Koreához tartana a Carl Vinson. A közlemény valóban úgy szólt, hogy a hordozót utasították: hajózzon északra, a Csendes-óceán nyugati részére. Ám ez is pont ellentétes irányban van a Carl Vinson jelenlegi helyzeténél.

Donald Trump elnök azt mondta, hatalmas armadát küldenek Észak-Koreához. Erre azonban várni kell. És még az is elképzelhető, hogy nem ez az egyetlen hazugság a phenjani ügyekben: a diadalmas katonai parádé után felmerült, hogy a kommunista rezsim valójában fából és papírmaséból készült rakétákat mutogatott a hazai közönségnek és a nagyvilágnak.

Egyébként kedden állítólag valóban Észak-Korea felé fordult a Carl Vinson és a kísérőhajói.